Oferta Revelion 2011-2012
 

A Bözödi-tó Erdoszentgyörgytol 7 km-re terül el. Erdoszentgyörgy Maros megye délkeleti részén, a Kis-Küküllo felso szakasza mentén fekszik, Szovátától 25 km-re, Marosvásárhelytol 42 km-re. Ez a város egyike a legrégebbi településeinknek, közelében a bronz- és vaskorból származó nyomokat találtak. Bözöd is régi település, már 1566-ból is találunk róla említéseket az okiratokban.
Bözödújfalu egy szerencsétlenül járt kis település, hiszen 1985 és 1989 között teljes egészében víz alá süllyesztették. Hogy miért azt ma sem lehet biztosan tudni: egyesek szerint csupán Ceausescu egyik fölösleges változtatása valósult meg, mások szerint így próbálták meg eltávolítani innen egy vallásos közösséget, megint csak mások úgy tartják, hogy a terület túlságosan vizenyos és árvízveszélyes volt, ezért vált szükségessé feltöltése. 1976-ban vette kezdetét a víztároló gát felépítése a Bözöd-patakon. Az ott lakó emberek kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat, hiszen Erdoszentgyörgyre költöztették oket.
Mára már alig maradt nyoma a falunak: az 1995-ben Bözödújfalu víz alá temetésének emlékére épült emlékfal és a vízbol büszkén kimagasló templomtorony. A tó partján az utóbbi években megjelentek a hétvégi házak, s az embereket vonzzák a tó adta kikapcsolódási lehetoségek: fürdés, horgászat, csónakázás stb.
A víz több halfajnak ad otthont: ponty, kárász, sügér, amúr, csuka, harcsa, süllo, dévérkeszeg, vörösszárnyú keszeg stb. Éppen ezért a horgászok által igen kedvelt és látogatott ez a csodálatos hely.
Engedély: A tóban csak az éves engedélyel rendelkezo horgászok horgászhatnak.

 
© Copyright Sebelin Panzió - Created by GoReK
12496 látogató eddig, ebbõl 17 ma