Oferta Revelion 2011-2012
 



Az 504-520 méter tengerszint feletti magasságban fekvő egykori fürdőhely Székelyudvarhelyhez tartozik, a város nyugati kijáratától mindössze 4 kilométerre található.
A létezéséről szóló első leírás szerint (1766) a város közelében levő forrás szürkés, tengervízhez hasonló büdös vize gyógyítja a sebeket és a bőrkiütéseket. A "szürkés" jelző állítólag utal a név eredetére, mivel a néprajzosok szerint a "szejke" zavarost jelent.

A családi örökségként kapott birtokot Orbán Balázs kezdte fürdővé alakítani 1871-ben. Az Attila-forrás köré kőmedencét építtetett, meleg fürdőt, vendéglőt, kocsmát, gazdasági épületeket, parkot létesített. Még pecsétje is volt a fürdőtelepnek "Szejkefürdő Igazgatósága" névvel.
Udvarhely fontos ivóvize volt a Főforrás (Szejke-forrás) vize, melyet 3 literes agyagkorsókba töltve, naponta szállítottak bivalyszekerekkel a városba.
A telepen napjainkban egy strandfürdő és egy 11 kádas meleg fürdő működik. Az 1971-ben épített mofettát bezárták, gyógyiszap-telepét nem használják. Az egykori épületekből ma már csak a fürdőgondnoki ház áll, a többit 1941-ben, amikor az országutat építették, munkásszállónak használták, majd lebontották.

Gyógyjavallat
A Szejke-forrás vizét ivóvízként és gyomorsav-hiány esetén alkalmazzák.

Megnyílt Székelyföld Ásványvíz- és Fürdőmúzeuma
Orbán Balázs egykori birtokán - 2008. május 21-én került sor Székelyföld Ásványvíz- és Fürdő Múzeumának megnyitására. A több éves előkészítő munkálatok eredményeként létrejött múzeum a székelyföldi fürdőkultúrába nyújt betekintést. Az egykoron virágkorukat élő fürdőtelepeken a nyári hónapokban aktív közösségi élet zajlott. Ezek a helyek szórakozási lehetőségekben és kulturális eseményekben gazdag esték eltöltésére biztosítottak lehetőséget. A kiállítás mindezen alkalmak hangulatát kívánja megismertetni a látogatókkal.
 
© Copyright Sebelin Panzió - Created by GoReK
12498 látogató eddig, ebbõl 19 ma